Kristály Színtér
Városmajori Szabadtéri Színpad
Kristály Színtér
2024. szeptember 02. – Egyéb kategória

Rusznyák Gábor: A mai fiatalok sokkalta tudatosabbak, és ezzel párhuzamosan öntudatosabbak is

Hat színiiskola vizsgaelőadásait tekintheti meg a közönség egy helyen, két nap alatt a Kristály Színtéren. A  Szemle OFF programunk a Szemle Plusz színházi seregszemlénk kísérőeseménye, melyet nem csak azért hoztunk létre, hogy az új színésznemzedék bemutatkozhasson a nagyérdeműnek, hanem, hogy találkozzanak egymással azok a növendékek, akik hamarosan, kikerülve az iskolából,  egymás partnerei lesznek valamelyik budapesti vagy vidéki színház színpadán. Rusznyák Gábor a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és művészeti tanácsának tagja az egyike annak a négy szakembernek, akit felkértünk, hogy kísérje végig a Szemle OFF két napját, és szakmai beszélgetések  keretében ossza meg a résztvevő fiatalokkal észrevételeit, tanácsait, véleményét. A rendező nagy örömünkre elfogadta a felkérést, mi pedig az alábbi kérdésekkel igyekeztünk ráhangolni őt a szeptember 8-9-i eseményekre.

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kaptál pályakezdőként?

Rusznyák Gábor: Talán az, hogy jó kérdéseket kell feltennünk. Legyen szó egy színdarabról vagy azon belül egy jelenetről, szituációról, karakterről. Egy-egy pontos kérdés már könnyebben generál mélyreható és szerteágazó válaszokat. A másik, ami fontos útravaló volt, az a személyesség fontossága: hogy bármennyire is mások valós vagy elképzelt életét tesszük a színpadra, azt személyesen, önmagunkon átfolyatva kell megtennünk.

Mi az a mondat, javaslat, útravaló, amit te mondanál el mindenképp egy fiatalnak, aki most kezdi a szakmát?

Rusznyák Gábor: Sajnos (vagy nem sajnos) egy iskola vagy intézmény nem az életre tanít. Jobb esetben megtanít beszélni, a testeddel, a hangoddal bánni, „színháziul” gondolkodni, de azt, hogy mit hoz és milyen lesz egy szerda délelőtt egy jelzés díszlet mögött várakozva, azt nem tudja megtanítani.

Miért szép ez a pálya, ha szép szerinted? És mi az, amit te legjobban szeretsz benne?

R. G.: Van ez a ún. „csoda” része a dolognak. (Miközben legtöbbször ez az egész kőkemény munka, robot, ami néha könnyed szárnyalásnak tűnik, de mégis kudarcok, árulások, apró sikerek sorozata, sok-sok csalódás, szenvedély, a megannyi szélőséges érzelmi és fizikai állapot, ami – kivétel, aki kivétel – meg sincs fizetve.) DE: van az, ahogyan ez a bizonyos „csoda” születik, ahogyan a legkülönbözőbb gyökerekkel rendelkező emberek, eltérő egzisztenciákkal, élethelyzetekkel, szellemi tudással, ízléssel és tehetséggel megáldva-megverve (jó esteben) egy dolog felé tartanak, hogy egy jó előadást hoznak létre, amely egyszerre hat a nézőkre és visszahat a játszókra is, estéről-estére. S amikor valóban összeadódik ez a sokféle-fajta idegrendszer és – ha csak pillanatokra is – , de eggyé válik a közönséggel, az tényleg egy csoda..

Miért tartottad izgalmasnak a Szemle OFF programot?

R. G.: Amiért minden ilyen „szemle” jó, hogy kapunk egy rálátást arról, hogy egy generáció hol tart, miként gondolkodik a színházcsinálásról.

Mi érdekel most leginkább a fiatalok színházi gondolkodásával kapcsolatban?

R. G.: Nyilván az, hogy hogyan és miként látják és láttatják a világot, hogy hogyan fordítják le önmagukat a színház nyelvére. (Természtesen tudva és elfogadva, hogy a produkciókban, az osztályok és hallgatók mögött ott vannak a tanáraik, az ő ízlésük, szakmai tudásuk, színházról való gondolkodásuk).

Tapasztalataid szerint a mostani pályakezdők mást várnak a szakmától, mint amit te vártál?

R. G.: Egyrészt ugyanazt várják, (némi naivitással), mint minden generáció, hogy boldogok és sikeresek legyenek. Ez nem változik, ugyanakkor a mai fiatalok sokkalta tudatosabbak (és ezzel párhuzamosan öntudatosabbak is), határozottabban tudják, hogy mi az, ami „oké” és mi az, ami nem, s ezt meg is tudják fogalmazni. Persze ettől még ugyanúgy kiszolgáltatottak, mint mi vagyunk és voltunk, hisz a biztonság és a kiszámíthatóság (sosem jellemezte) de ma még kevésbé van jelen a szakmánkban.

Mi az, amit esetleg te tanultál fiatal pályatársadtól valaha?

R. G.: Ó, az ember mindig tanul. Bárki, aki valamit meg tud mutatni nekem egy másik szemszögből, mint ahogy már azt ismertem vagy használtam, annak nagyon és szívből tudok örülni. Mindig inspiráló tehetséget látni, azt átélni, amit a másik tud.

Mit gondolsz, a tehetség szubjektív? És aki nem igazán tehetséges, az lehet boldog a színházi pályán? Egyáltalán: szabad megmondani szerinted valakinek azt, hogy nem elég a tehetsége ehhez a pályához?

R. G.: Szerintem fontos őszintén beszélnünk. Egyrészt ez a szakmánk, másrészt bőven kijut mindannyiunknak áskálódásból és hazug képmutatásból, szóval így tisztességesebb. Persze szigorúan szakmai keretek között (amit elég nehéz pontosan meghatározni), de a személyeskedés, az a büfébe való. Ez egy érzékenységre épülő szakma, mindnyájan sérülékenyek vagyunk benne. A kevésbé érvényes végeredményben is rengeteg munka lehet és van. Mindig fontos szem előtt tartanunk, hogy bárkitől is halljunk bármit, az egy szubjektív vélemény (legyen az kritikus, színházigazgató vagy maga a…). Hál’ isten többször szembesített az élet a tévedéseimmel, határozott véleményimmel, amelyeket megcáfolt, cserébe ezek a „tévedéseim” örömöt jelentettek. Mindig nyitottsággal igyekszem beülni egy-egy előadásra. Nem tudok „ mezei néző” lenni, folyamatosan látom a „hogyant” is, ami vagy hat rám, vagy nem. Valahol így működik a tehetség…Valaki bejön bal kettőről, és elhiszem neki, hogy egy lángoló fenyőfa, valaki meg bejön jobb egyről, és azt állítja magáról, hogy ő Hamlet, és nem hiszem el neki. Ennyi.

A Szemle OFF program szakmai beszélgetéseinek résztvevői Rusznyák Gábor mellett Peremartoni Krisztina színésznő, illetve Keszég Gábor és Guelmino Sándor rendezők lesznek.